Agra igazi pofás kis turistaközpont Delhitől fél napnyi vonatozásra, legismertebb látnivalója a világ egyik csodájának is kikiáltott Taj Mahal, a szerelem kifejezésének talán legeszementebb, de mindenképpen leglátványosabb emelvénye. A legendák amik körüllengik már önmagunkban is komoly könyv- illetve filmtémák együtt és külön-külön is, meg is lettek énekelve többször, többféleképpen. De maga az épület lenyűgöző és megindító.

A város belső piac- és turistaközpontjában vettünk ki szobát a Saii Palace hotelben, minek is a tetőterasza egész pontosan az említett emelvényre biztosít kilátást. Így hát letáboroztunk az egyik asztalnál és hatalmas erőkkel nekiláttunk a Taj Mahal éjszakai látványának feldolgozásába. Egész éjjel ott ücsörögtünk, miközben a világ jelentékeny része megfordult az asztalunknál. Találkoztunk franciákkal, németekkel, angolokkal, dánokkal, koreaiakkal, japánokkal, amerikaiakkal, kanadaiakkal, dél-afrikaiakkal, kínaiakkal, hogy csak egy párat említsek a teljesség igénye nélkül. Voltaképpen ezt imádom a legjobban az utazgatásban. Amikor az ember igazán biztos benne, hogy a világ végén jár, mindig találkozik valakival aki ugyanezt hiszi magáról. És akkor olyan tapasztalatokkal, sztorikkal és ismeretségekkel lehet gazdagodni, amik minden drognál jobban kitágítják az ember tudatát.

Vannak haverjaim a világ körül, akikkel véletlenül futottam össze egészen lehetetlen helyeken ezen a planétán és a rövid együtt töltött idő igazi barátságot kovácsolt a magányos vándorlét röpke társasággal való színezéséből.

A naplemente és napfelkelte leforgatása után béreltünk egy riksát egész napra és körbejártuk a szerelem városát. A számomra unalmas -harmadszorra járok itt és elsőre is zavart kicsit a nyomasztóan sok turista- alap Agra-kör (Taj Mahal-Baby Taj-Red Fort) leróvása után elindultunk a üdülőktöl kevéssé terhelt részeire a másfél milliós városkának. A települést kettészelő folyó partján egyszer csak egy dhobi körvonalai rajzolódtak ki. Dhobinak hívják Indiában a közmosodákat, ahol is általában a folyó vizében -jobb esetben hatalmas teknőkben szállított tűzivízben- folyik a ruhatisztogatás, viszonylag egyszerű képlet alapján. A ruhák hatalmas bálákban érkeznek a környék felvevőhelyeiről, különválogattatnak színes és fehér halmokba, majd kisebb részegységekként hordóban forralt vízbe mártatnak, ahonnan a dhobiwala veszi kezelésbe őket.

A wala szócska az adott foglalkozást űző embert jelöli, így a dhobiwala a mosodás, de vannak riksawalák, cigarettwalák, taxiwalák és így tovább. A dhobiwala egyesével, vagy akár tucatjával összefogott ruhákat csapdos egy ferde kőlaphoz, befejezvén a mosás folyamatát. Utána az asszonyok teregetnek illetve vasalnak és végezvén a bicyclewala szórja szét a városban a mosott, kivasalt ruhákat. Egyes helyeken egy-egy ember elkészült mosásának a kis csomagjába virágokat tesznek a ruhadarabok közé, ezzel illatosítván a pakott.

Este újra a tetőn értük tetten magunkat újabb nemzetközi társaságban és megint majd' reggelig folyt a sztorizás Indiáról és a világ egyéb helyeről, ahol a társaság tagjai megfordultak. De a reggel már megint a pályaudvaron talált minket, Pune felé vesszük az irányt, de ezúttel a vonatozás nem ígérkezik túl mesésnek. Elfogyott minden helyjegy mire kiértünk az állomásra, így közel harminc órát fogunk a szerelvények padlóján tölteni. Meredek lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.